Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Első Anime börze Pesten!

2012.05.29
Képregény börzéről már hallottunk, de vajon kimondottan Anime Börzétől zengett-e már a virtuális éter? Tudtommal nem, ezért íme egy újabb programajánló júniusra Nektek / Nekünk. Az első pesti Anime Börzén a csere-berén, vásáron kívül, lesznek versenyek is (kártya, rajz, fotó), de a szervezők mindenek előtt a Ti kívánságaitokat szeretnék megvalósítani.
 
Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A börzéről a szervezőktől:

"Némi ösztönzés után úgy határoztunk, hogy létrehozunk egy Anime Börzét, ahol a látogatók hatalmas választék között tudnak válogatni kedvükre.Fontos kiemelni, hogy mi mivel próbálunk mást nyújtani, mint más rendezvények! A mi célunk, hogy a rajongóknak legjobban megfeleljünk, éppen ezért teljesen nyitottak vagyunk feléjük! Ezalatt értsétek azt, hogy folyamatosan ösztönözni fogunk Titeket. Osszátok meg velünk ötleteiteket, hogy mit szeretnétek látni a rendezvényen. Bármi nemű segítséget és ötletet örömmel várunk, mégha csak egy apró baki javításáról van szó a
rendezvény honlapján! A honlapunkon "Ötlet?" menüpont alatt tudjátok elküldeni kívánságaitokat. Végig azon leszünk, hogy a programlistánk folyamatosan bővüljön, olyan eseményekkel, amiket Ti látni szeretnétek az Anime Börzén!"

A rendezvényt június 16-án fogjuk megtartani Újpesten, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumában. A belépő ára 400 Ft.